Köszöntő

Bombák robbannak szerte a világban, gazdasági tervektől izzad vagy nyög a fél világ, itthon sem megy úgy ahogy kellene. Csak egy tábor él és szívja a nyugalom és szépség levegőjét, a verskedvelők egyre népesebb csoportja. Mert történhet bármi, az irodalom nagyjai mellénk állnak, szép gondolataikat gyönyörű magyar szavakkal hintik felénk, és mi meg tudunk kapaszkodni bennük. Ez a fő ereje annak a tevékenységnek, ami évtizedek óta keres, kutat, folyóiratokban és málladozó könyvekben fellelt sorokat magol, és aztán Sütő András szavait dobogójaként maga alá építve: Mondom, mondom. Mondom magamnak, s a bennem lakóknak, a bennem kolduló nyelvkárosultaknak, mondom s mondom. És így mondjuk megszállottan, évek, évtizedek óta a verseket iskolában, ünnepségeken, vers- és prózamondó találkozókon.
Aki irodalomkönyveit bújja, műveltebb emberré válik. Aki az irodalmat megszólaltatja, értékesebb emberré gazdagodik. Nem csak a versek gondolatait, igazságát tanulja meg, de egyéniségébe beleépül magyar anyanyelvünk színessége, ereje, szerelmes szavai, vagy drámai dörgedelmei. Aki verseket mond, nem lehet hamis ember. Aki verseket válogat és megtanul, nem lehet ágrólszakadt lelkületű, beszűkült gondolkodó átlagember. Az lélekben, hitben, szépségben meggyökerezett gazdag belső világot épít fel magában. Fegyvert szerez az ilyen ember a belső viharokban, külső zaklatásban bővelkedő életünk küzdelmeihez.
Miként működik az a belső építkezés, ez a sűrűn megszólaló gazdag lelkület? Íme, erről szólnak a következő oldalalak. Olvassátok, gondolkodjatok. És mondjuk, mondjuk, mondjuk.

                                                            Bánffy György

Belépés >>>